Hallgatnak a baloldali megmondóemberek az agyonvert kárpátaljai magyar ügyéről

Beck Zoltán, Puzsér Róbert, Bod Péter Ákos, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, valamint Pottyondy Edina és Szél Bernadett is az aláírók között volt.

Az egyház társadalmi tanítása nem azonos egyetlen párt politikai programjával, ugyanakkor a keresztény pártok politikai programja nem lehet független az egyház társadalmi tanításától – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a keresztény politikus három értéket tart fontosnak: a perszonalitást, a szolidaritást és a szubszidiaritást. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című könyv szerdai budapesti bemutatóján kiemelte: ezt a három értéket – ha eltérő mértékben is – a keresztény politikusoknak képviselniük kell.
Semjén Zsolt a Barankovics István Alapítvány rendezvényén kifejtette: a kereszténydemokrata politikusok „a legliberálisabb liberálisokkal” ellentétben az emberi méltóságot nem valamely ENSZ-határozatból vezetik le, hanem abból, hogy az ember a teremtő Isten képmására lett alkotva. A keresztény szolidaritásról azt mondta: az több annál, amit bármely baloldali kollektivista elmélet hirdet, amely annyira túlhangsúlyozza a közösség jelentőségét, hogy az egyes ember már csak jelentéktelen csavar a gépezetben.
A szubszidiaritást úgy értelmezte, hogy amit egy kisebb közösség megtehet, azt egy „magasabb közösség” nem veheti el tőle, így a gyermeknevelés feladatát az állam nem veheti el a családtól. Ha viszont egy gyermek árvává válik, az ország feladata lesz, hogy nevelését biztosítsa – említett egy példát. Semjén Zsolt rámutatott: az egyház társadalmi tanítása nem azonos egyetlen párt politikai programjával, ugyanakkor a keresztény pártok politikai programja nem lehet független az egyház társadalmi tanításától.
Az egyházaknak el kell ismerniük a politika jogos autonómiáját, ami nem lehet független az erkölcstől, a politikának pedig tiszteletben kell tartania az egyház szabadságát. E két pillér között valósulhat meg a keresztény politika – mondta a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az egyház szilárdan áll, ennek tudatában közeledhetnek hozzá, vagy távolodhatnak tőle a politikai pártok. A könyvben bemutatott katolikus politikusokról szólva azt mondta: valóban katolikusok és a valóban politikusok voltak, aki tudatosan vállalták a keresztény politika lehetőségeit és küldetését. Nem tévedtek el sem jobbra, sem balra, az egyház tanításának megfelelően keresték korukban a helyes és hiteles válaszokat a társadalmi kihívásokra.
A kötet a magyarországi kereszténydemokrácia több mint egy évszázados történetének néhány jelentősebb alakját mutatja be. Mészáros József, az alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: a bemutatott portrék nem teljes körűek, de szándékaik szerint folytatják az arcképcsarnok összeállítását.
(MTI)